Ének: 18. sz. 1-2. vers: Hány hívő érte el az égi célt…

Ima: Tóth Zsolt

Kedves Gyászoló Család! Kedves Megjelentek! Mindnyájan, akik eljöttünk, hogy elbúcsúzzunk Zsámár Évától, az édesanyától, nagymamától, és testvérünktől J. Kr.-ban!

Hallgassuk meg először elköltözött testvérünk rövid életrajzát! *

1944. jún. 21-én született Szegeden. Többször költöztek, ezért tanulmányait Pápán majd Győrben végezte. Végül Veszprémben vegyészmérnökként diplomázott. Több munkahelye volt, ahol mindig vezető beosztást töltött be. Két házassága egyikében sem találta meg a megfelelő társat, ezért egyedül folytatta az életét.

1968-ban született meg lánya, Éva. Az ő, és később az unokáinak nevelése, segítése és szeretése töltötte ki az életét és tette boldoggá. Odaadó nagymamaként vigyázott rájuk, óvta, féltette őket. Rengeteg segítséget adott, hogy lánya és családja gondtalanul élhessen.

Nagy változást hozott az életébe, mikor 2006-ban megismerte az Úr Jézust. Utána súlyosbodott a betegsége, amiről így vélekedett: „Betegségemet minden lázadás nélkül vettem el az Úr kezéből. Ki tudtam mondani, hogy legyen meg a Te akaratod. Megtapasztaltam, amit Pál apostol: Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős”.

Hálás volt azoknak, akik törődtek vele és gondozták. Különösképp szerette Babit, aki sok éven át az otthonában szeretettel és türelemmel ápolta. Az otthonba kerülést nehezen fogadta el, de aztán megbékélt vele. Itt is sok jólelkű gondozót ismerhetett meg. Itt már 6 évig „testbezárt lélekként”, ágyban fekve töltötte napjait. Beszélni már nem tudott, de a laptopon keresztül szinte végig aktív kapcsolatot tartott a környezetével, családjával és a testvérekkel.

Most hallgassuk meg Isten Igéjét!

2Kor 12,9-10: És ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.

Ez nemcsak Pál apostolnak, hanem Éva testvérünknek is a bizonyságtétele. Ő kérte tőlem, hogy ezt az Igét olvassuk fel a temetésén.

Az embertől nagyon idegen a szenvedés, az erőtlenség. Az ember azt kívánja, hogy erős, egészséges és sikeres legyen.

Sem Pál, sem a hívő emberek nem beteges hajlamúak, akik élvezik a megaláztatást vagy fájdalmat. És Isten sem abban gyönyörködik, hogy nekünk fájdalmat okozzon. Hanem az emberben lévő bűn és keménység miatt szükséges a nyomorúság. Azért, hogy Isten kegyelmét el tudjuk fogadni, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen.

Különös, hogy Isten Fia, J. Kr., amikor a földre jött, a mennyben hagyott minden gazdagságot és dicsőséget. Megüresítette és megalázta magát, és vállalta a megvetést, a szenvedést és a kereszthalált. Miért? Hogy kegyelmet hozzon nekünk, mert a bűneink miatt halálra ítéltek vagyunk. Vállalta, hogy a kereszten rajta hajtsák végre a mi halálos ítéletünket. És az Ő erőtlensége erősebb lett mindennél, mert azzal váltott meg a halálból.

Mert csak kegyelemből van örök életünk. Aki ezt megtapasztalta, így szól: Zsolt 63,4: Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajkaim hadd dicsérjenek téged.  

Nekünk szükségünk van a szenvedésre, mert az szántja fel a szívünket, hogy a belehullott Igemag kikelhessen. Péld 20,30: A kékek, a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások. Préd 7,3: Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív.

Szükségünk van a megalázásra, 1Pét 5,5b: mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Azt a kegyelmet, ami jobb e földi életnél, mert az mennyei és örök élet.

A 73. zsoltár írója először irigykedett a kevélyekre, mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejük állandó. Ezzel szemben ő nyomorog, és ostoroztatik. DE aztán Isten megmutatta neki, hogy azok elvesznek, aki pedig Istenben bízik, azt Ő a dicsőségébe fogadja.

A mi sikeres földi életünknek van két nagy veszélye: Az egyik az, hogy nem törődünk a mennyeiekkel, csak a földiekkel. A másik, hogy felfuvalkodunk, és sokat gondolunk magunkról. Pl. azt, hogy nincs szükségünk a kegyelemre. Ezért Isten az Ő szeretetéből gondoskodik arról, hogy mégis megalázkodjunk. Még Pál apostolnál is fennállt a felfuvalkodás veszélye, mert Isten neki nagyon-nagy kijelentéseket adott, amikor elragadtatott a harmadik égig, a paradicsomba. Ezért tövis adatott a testébe. Háromszor könyörgött Istennek, hogy vegye ezt el tőle. És erre volt Istennek a felelete az, amit olvastunk: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Mert az ember akkor tudja meghallani, mit mond neki Isten, amikor erőtlen és megalázott lesz.

Isten megerőtlenítette Zsámár Éva testvérünket is. Teljesen kiszolgáltatott lett, de akkor az Úr nagy munkát végzett benne, mennyei kincseket kapott. Azzal a bizonyossággal élt és ment el innen, ami a gyászjelentésén van, Ján 10,28: És én örök életet adok nekik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

2014-ben kaptam tőle egy levelet, amit a saját temetésére, mostanra írt. Ahogy kérte, ebből olvasok fel részleteket, mert ő ezzel a levéllel búcsúzik tőlünk.

„Kedveseim, kik elkísértetek utolsó földi utamon!

Köszönöm, hogy itt vagytok. Talán furcsa és szokatlan, hogy szót kérek ezen az alkalmon, de betegségem miatt hosszú időm volt felkészülni erre a napra. Tudjátok, hogy évek óta nem tudtam beszélni, ezért ragadom meg ezt az alkalmat, hogy valami, számomra nagyon fontos dolgot osszak meg Veletek. A gyász, az elmúlás ténye, általában szomorú esemény. Számomra örömünnep, mert tudom, hogy Kiben hittem és hova megyek.  Nemcsak remélem, hanem bizonyos vagyok, hogy vár a Mennyei hon. Nekem ebben nincs semmi érdemem, pusztán annyi, hogy elfogadtam Isten ingyen-kegyelmét, amit az Úr Jézus Krisztusban nyújtott felém. […] Nekem a betegségek javamat szolgálták. Módot adtak arra, hogy az Űr jelenlétében éljek. Sok Igét hallgattam, evangéliumi könyveket olvastam, és valamennyi által tanítgatott az Úr. Volt időm elgondolkodni életemen, és közben az Úr sorban rámutatott hibáimra, vétkeimre. Én egyre kisebb lettem és Ő egyre nagyobb a szememben. Annyi csodát éltem meg jelenlétében! Mindenekelőtt kiáradt rám a békessége. Éreztem szeretetét, gondoskodását és formáló munkáját. Megtanultam teljesen rábízni magam. A legnehezebb percekben is ki tudtam mondani: legyen meg a Te akaratod. […] Hogy miért írtam le ezeket előre? Mert szeretnék segíteni Nektek. Szeretném, ha Ti is megismernétek Őt, ha tudnátok, hogy a kegyelem mindenki számára adott. […] mindnyájatokért imádkoztam szinte mindennap, hogy ez a csoda a ti életetekben is valóra válhasson. Az Úr elé tettem minden rokonomat, barátaimat, gondozóimat, ismerősöket, szomszédokat, és mindazokat, akik ismerve, vagy ismeretlenül jót tettek velem. A kegyelmi időszak most még tart. Isten még türelmesen vár. Minden jel arra mutat, hogy már nem sokáig. Ezért keressétek Őt! Alázatos szívvel boruljatok le Előtte, és nyújtsátok ki kezeteket az ingyen kegyelemért! Ámen.”

Éva testvérünk búcsúszavai után mi is búcsúzunk tőle: *

Búcsúzik: Lánya, Éva,

Unokái: Bianka és Marci

Faragó Lídia, Babi, az egykori gondozónője, a család barátja.

Rokonai, barátai, ismerősei

A Szent Erzsébet Otthon gondozói

Búcsúznak Krisztusban testvérei azzal, hogy jó példa volt előttünk. Láttuk, hogy „Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta” (2Tim 4,7).

Istené legyen dicsőség mindezért! Ámen.

Ima: Apostol Imre

Befejező ének: A megkezdett 18. sz. 3-4-5. vers: Bár vívná harcát minden gyermeked…

* Megjegyzés: A család Éva testvérünk búcsúztatására mást kért fel. De az írásos részben az olvasható, amit Imre bácsi írt.